Pajzsmirigy problémák és kezelésük

10 jel, mely pajzsmirigy betegségre utalhat

2016. június 06. 16:40 - Prima Medica1

10 jel, mely pajzsmirigy betegségre utalhat

Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza a pajzsmirigy betegségek kialakulásának kockázatát. A kevés jód fogyasztása sok esetben önmagában is kiválthatja a pajzsmirigy megnagyobbodását. Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a konkrét panaszok megjelennek. Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosának segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb tüneteket, melyek a pajzsmirigy rendellenes működésére utalhatnak.

A nők betegsége

A pajzsmirigy a nyelőcső két oldalán elhelyezkedő, pillangó alakú szerv. Két fontos hormont termel: athyroxint és a trijód-thyronint, melyek az alapanyagcsere szabályozásának lévén, a szervezet valamennyi sejtjének működésére hatást gyakorolnak. Pajzsmirigy betegség több okból is jelentkezhet, kialakulásában fontos szerepet játszik az öröklött hajlam, bizonyos autoimmun betegségek, a fokozott stressz, életmódbeli tényez ők épp úgy, mint a túl kevés jód fogyasztás. A pajzsmirigy betegségei gyakran fordulnak el ő n ők körében, ennek egyik oka, hogy terhesség és szoptatás alatt megnő a szervezet jódszükséglete, illetve –különösen a fiús mamák esetében – hormonális tényez ők is hozzájárulnak a szülés utáni pajzsmirigy-gyulladás kialakulásához.

Gombóc a torokban

A pajzsmirigy betegségek egyik leggyakoribb formája a pajzsmirigy megnagyobbodása a struma, vagy más néven golyva. Kialakulásának egyik lehetséges –és egyben leginkább kivédhet ő – oka az alacsony jódfogyasztás. A pajzsmirigy megfelel ő működéséhez szükséges a napi, felnőttek esetében 150 mikrogramm jód bevitele. Alacsony jódfogyasztás mellett a szervezetben jódhiány alakul ki. A pajzsmirigy ezt területének növelésével igyekszik kiküszöbölni, a megnagyobbodás által tudja ugyanis biztosítani a szervezet számára szükséges thyroxint és atrijód-thyronint.

Természetesen a végletekig ez a folyamat sem folytatódhat. A megnövekedett pajzsmirigy stádiumtól függ őenelőször még csak tapinthatóvá, majd szabad szemmel is láthatóvá válik. A nyelőcsövet és a légcsövet egyaránt nyomhatja, nyaki szorító érzés jelentkezhet. Kezeletlen esetben a megnagyobbodott pajzsmirigy működése felborul, alul-, vagy túlműködés jelentkezik.

images.jpg

Hízás, fáradtság, koleszterin és depresszió

A látható jeleken túl, vagy akár azokat megelőzően is jelentkezhetnek különböző tünetek, melyek a pajzsmirigy betegségeire utalhatnak.

1.Fáradtság, vagy álmatlanság

Pajzsmirigy alulműködés esetén gyakori tünet, hogy napi 8-10 óra alvás után is fáradtan, erőtlenül kelünk ki az ágyból és ez az állapot az egész napunkat végig kíséri.

Túlműködés esetén a nappali fáradtságérzet oka pedig ennek ellenkezője, az éjszakai álmatlanság lehet.

2.Súly-változások

Az alapanyagcsere szabályozása által a pajzsmirigy rendellenes működése testsúlyunkra is hatással van. Alulműködés esetén hízás jelentkezhet, a túlműködés pedig súlyvesztést okozhat.

3.Hangulati ingadozások

Idegesség, depresszió, vagy napjaink egyre gyakoribbá váló tünet együttese, a pánikbetegség is jelentkezhet a pajzsmirigy rendellenes működéséből adódóan.

4. A magas koleszterinszint szintén intő jel lehet.

Pajzsmirigy alulműködést jelezhet, ha az értékek rendszeres mozgás, diéta hatására sem csökkennek. Túlműködés mellett alacsony koleszterint szint jelentkezhet.

5.Családi örökség

A pajzsmirigy betegségek kialakulásában is fontos szerepet játszik az öröklött hajlam. Ha a családban korábban előfordult ilyen probléma, akkor fokozottan ügyeljünk a tünetek korai felismerésére!

6.Menstruációs és termékenységi problémák

A korábbinál erősebb, elhúzódó menstruáció pajzsmirigy alulműködést jelezhet, míg a ritkábbá váló vérzések, a hosszabb ciklus túlműködésre utalhat. Gyakran a meddőség hátterében is pajzsmirigy probléma áll.

7.Bélpanaszok

A hasmenés és az irritábilis bél-szindróma okozója a pajzsmirigy túlműködése is lehet, míg a székrekedést alulműködés is kiválthatja.

8. Haj és bőrproblémák

A pajzsmirigy betegségei a haj és a bőr állapotában is több elváltozást okozhatnak. Gyakori panasz a haj hullása, szárazzá, töredezetté válása. A bőr is szárazabb, érdesebb lehet.

9. Nyakfeszülés

A pajzsmirigy megnagyobbodásának következtében nyomást gyakorol a légcsőre és a nyelőcsőre egyaránt, így nyelési és légzési nehezítettség jelentkezhet. Előfordulhat időszakos rekedtség is.

10.Izom- és ízületi fájdalmak

A izmok és ízületek fájdalma mellett pajzsmirigybetegségre utalhatnak az ún. kéztőalagút szindróma tünetei is: az öreg-, a mutató- és a középső ujj bizonyos időközönként fellépő zsibbadtsága.

Állítsuk meg időben!

A hazai lakosság körében öt százalékos aránynál gyakrabban fordul elő golyvás megbetegedés. Egyéntől függően, ha a pajzsmirigy nagyobbodásának egyéb kiváltó oka nincs, akkor a struma jól kezelhető jódpótlás segítségével. Ilyen esetekben rendszerint a jód folyamatos szedése javasolt kezdetben nagyobb, majd a panaszok megszűnését követően kisebb dózisban. Alkalmazása előtt azonban a kiváltó okok és a pajzsmirigy hormon értékek megállapítása minden esetben szükséges. A jód indokolatlan bevitele sok gondot, gyulladást, csökkent és fokozott pajzsmirigy működését is okozhat. Pajzsmirigy túlműködés, vagy autoimmun pajzsmirigy gyulladás esetén pedig a kiegészítésként alkalmazott jód csak tovább rontja a tüneteket.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Kapjanak-e védőoltást az autoimmun betegek?

2016. június 03. 16:26 - Prima Medica1

Komoly szövődmények

Az influenzavírus biztosan őrzi vezető helyét a legtöbb megbetegedést okozó világméretű járványok képzeletbeli ranglistáján. Az influenzavírus egyedülálló képessége, hogy egy hónap alatt akár a világ népességének 30%-át képes megfertőzni – figyelmeztet Prof. Balázs Csaba immunológus, endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Ennek egyik oka, hogy cseppfertőzéssel emberről-emberre könnyen terjed. Másrészt az influenza A-vírus antigén szerkezete állandóan változik, és a változás mértékével arányosan nő a fertőzőképesség. Így rendszeres helyi-szezonális járványok, vagy kb. 20-40 évente akár minden kontinensre kiterjedő érintő pandémiák alakulhatnak ki. Bár az influenzafertőzés közvetlen mortalitása alacsony, 0,1-2% közötti, világméretű járvány kitörése esetén egy év alatt mintegy 135 millió ember halálát okozhatja.

Vitaminok és védőoltás

Az influenza elleni védekezésben megkülönböztetünk specifikus, és nem-specifikus eszközöket. A nem specifikus védekezés a fontos higiénés rendszabályokat foglalja magában: a közösségekben, közlekedésben szájkendő viselését, a gyakori kézmosást, a nagyobb összejövetelektől való tartózkodást jelenti. Ne együnk közlekedési járműveken! A megfelelő mennyiség vitaminpótlás, nyomelem pótlás aspecifikus módon stimulálja az immunrendszerünket. A specifikus védekezés alapja a védőoltás. Az oltás ma már nálunk is legyengített vírussal történik és a Egészségügyi Világszervezet (WHO) általában ezt javasolja mindenkinek megelőzés céljából. Kik kapják elsősorban: - 65 évnél idősebbek - vese-, máj-, szív- és daganatos betegek - asztmában, mozgásszervi, vagy vérképző szervi betegségben szenvedők - endokrin betegek közül a cukorbetegek

injekcio.jpg

Bizonyos esetekben megfontolandó

Védőoltásnál kis mennyiségű, legyengített kórokozót juttatnak a testbe. Ennek következtében ellenanyag termelése kezdődik meg és így a szervezetet a későbbiekben már felkészülten éri a baktérium vagy vírus támadása, könnyebben megbirkózik vele. A fentiek alapján érthető tehát, hogy autoimmun eredetű betegség esetén az oltás megfontolandó, mivel hatására az alapbetegség fellángolhat – magyarázza Prof. Balázs Csaba. Mivel az autoimun betegségek gyakran társulhatnak (autoimmun bél-, vese- idegrendszeri-, bőr betegségekkel), ezért ezek kiújulásának is nagyobb a kockázata. Az oltásnak ezért mindig egyéni megítélésen kell alapulnia. Pajzsmirigybetegség esetén, amennyiben a betegeknek korábban műtétük volt akár jó, akár rosszindulatú pajzsmirigy daganat miatt, akkor az oltás indokolt! A terhes pajzsmirigybetegeknek azonban az oltás további kockázatot jelenthet.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Szelén: az ezerarcú csodaszer

2016. június 03. 16:08 - Prima Medica1

Az őszi-téli időszakban gyakori vírusos eredetű megbetegedések megelőzése mellett több súlyos, népbetegségnek is számító kórkép megelőzésében és kezelésében is alkalmazható. A szelén gyógyászati jelentőségéről Prof. Balázs Csaba, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa számolt be. 

Kétélű fegyver

A periódusos rendszer 34. elemét 1817-ben Berzelius fedezte fel és a görög mitológiából ismert Selene Holdistennő nyomán szelénnek nevezte el. Az elnevezés azért is találó, mert miként a Holdnak, a szelénnek (Se) is két oldala van. Az elsőt, a károsat, a mérgező és rákkeltő hatású oldalát viszonylag korán felismerték. Az utóbbi évtized kitartó és napjainkban is folyó intenzív kutatómunkája azonban pozitív hatásait is bizonyította a biológiában: egyes betegségek kialakulásában, kezelésében és megelőzésében. Fontos megemlíteni, hogy a jód után ez volt a második mikroelem, amelyről sikerült igazolni, hogy a szelénhiány pótlásakor a hiánytüneteket ki lehet küszöbölni.

szelen.jpg

A szív-és érrendszer védelmében

Kína Keshan tartományában már 1935-ben felütötte fejét egy rejtélyes betegség, mely fatális szívizom degenerációval járt.  1979-ben sikerült bizonyítani, hogy ennek a szívbetegségnek az okozója a szelén hiánya, melynek pótlásával a betegség gyógyítható, ill. megelőzhető. Az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak arra is, hogy a szelén anti-oxidáns-, antithrombotikus-, ill. lipid peroxidációt gátló hatásának szerepe lehet korunk szív-és érrendszeri betegségeinek megelőzésében.

Védelem a vírusok és a káros szabadgyökök ellen

A sejteket károsító szabadgyökök fokozott termelődéséhez vezetnek olyan állapotok, amelyekkel nap, mint nap találkozunk. Ilyen a stressz, a szennyezett levegő, a különböző vegyszerek, amelyek akár környezetünkben, akár az elfogyasztott táplálékban találhatóak. A szabadgyökök sejtkárosító hatása a szervezet egészében jelentkezik. Az un. oxidatív stressz, vagyis a szabadgyökök képződésének folyamata az egyes szerveken különböző elváltozásokat képes létrehozni. Ilyenek például a már említett szívproblémák mellett a bőrön jelentkező gyulladásos betegségek, az agyi területen a stroke, a tüdő területén az asztma, de hozzájárulhat több szervet érintő kórképek kialakulásához is, mint a diabétesz, vagy a daganatos elváltozások. Számos kedvező tulajdonsága mellett a téli időszakban leginkább a szelén antivirális hatását élvezhetjük. 2005-ös felmérések alapján az inluenza járvány Európa azon országaiban volt különösen nagy mértékű, ahol alacsony szelén szint jellemző.

Hormonális eltérések és meddőség

Epidemiológiai adatok alapján is jelentősek a magyar lakosságban az endokin, ezen belül a pajzsmirigy betegségei, ill. a női és férfi meddőség problémája, melyek összefüggésben vannak a Se hiányával. Ismert, hogy nemcsak a jód-, hanem a szelénhiány is pajzsmirigy rendellenességekhez, súlyos esetben halálhoz vezethet. Korábbi kutatásban meddő, vagy csökkent nemzőképességű férfiak esetében egyértelműen kimutatták, hogy napi 100 mikrogramm szelén 3 hónapon át történő szedésével javult az ondósejtek vándorlási képessége.

Fontos a személyre szabott dózis

Hazánk a mérsékelten szelénhiányos államok közé tartozik Európában, azért kiegészítő pótlásáról fontos gondoskodnunk. Ugyanakkor fontos, hogy ne essünk túlzásokba, azaz ne vigyünk be a szükségesnél nagyobb mennyiséget. Alapvető farmakológiai megállapítás, hogy olyan anyag, amelyiknek semmilyen mellékhatása nincs, annak valószínűleg gyógyhatása is hiányzik. Meg kell találnunk tehát azt a tartományt, (általában 150-200 ug/nap), amelytől kedvező hatás várható, azonban a dózis függ a beteg állapotától, az indikációtól: a kritikus állapotban lévő betegeknek ennél lényegesen nagyobb dózisra van szükségük. Tudnunk kell azonban, hogy az antioxidáns hatású Se a kívánatosnál nagyobb koncentrációban toxikus és betegségek kiváltására is képes. A beteg egészségének szempontjából minden paramétert egyidejűleg és gondosan kell mérlegelnünk. Az optimális hatás érdekében a napi szükséges mennyiséget személyre szabottan javasolt beállítani: csak akkor és csak annyit, amit a szervezetünk feltétlenül igényel. 

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Pajzsmirigy problémára utaló tünetek

2016. június 01. 15:56 - Prima Medica1

Kicsi, jelentéktelen, különösebb törődést nem igénylő szerv – gondolják sokan, pedig helytelen működése minden alapvető életfolyamatunkra, így az egész szervezetünkre kihat. A pajzsmirigy rendellenes működésére utaló jeleket Prof. Balázs Csaba endokrinolgógus, a Budai Endokrinközpont orvosának segítségével vesszük sorra.

Ha elégtelenül működik

Amikor a pajzsmirigyhormon szintje még csak kismértékben tér el a normálistól, a tünetek nem jellegzetesek, így általában nem is tulajdonítunk nekik jelentőséget. Enyhe fáradékonyságon és a koncentrációs képesség romlásán kívül más nem érzékelhető.  Komolyabb esetben az anyagcsere lelassul, lassabb lesz a mozgás, a beszéd, a gondolkodás is, érdektelenség alakulhat ki, ami könnyen összetéveszthető a depresszióval. Aluszékonyság, hízás, szorulás, fázékonyság lesz jellemző, az arc felpuffad, a haj ritkává és szárazzá válik, gyakran hullik is, csökken a libidó. Ilyenkor a bőr hideg, száraz, sápadt és durva. A kezek fájhatnak, a körmök töredeznek, a testen ödémák alakulhatnak ki.

pajzsmirigy01.jpg

Ha "túlpörög"

A pajzsmirigy túlműködik, ha a kelleténél több hormont termel. Ennek leggyakoribb formája a Basedow-kór, amely egy főleg nőket érintő autoimmun betegség, és a pajzsmirigy meg-nagyobbodásával (golyva), valamint a hormonszint hirtelen megemelkedésével jár. A szem kidülledése, izmainak duzzadása és kettős látás kísérheti. A pajzsmirigy túlműködésének gyakori tünete a gyors mozgás, beszéd és gondolkodás, szapora pulzus, ingerlékenység, idegesség és álmatlanság, jó étvágy mellett fogyás, hasmenés, izzadás, csökkent meleg tűrés, valamint a meleg nedves bőr. A túl sok pajzsmirigyhormon nőknél cikluszavart okoz, férfiaknál csökkenti a spermaképződést, így meddőséghez vezethet.

Rizikófaktorok

A pajzsmirigy működési zavarai serdülőkorban, a változó kor és terhesség idején jellemzőbbek. Veszélyeztető tényező a stressz, a lelki traumák, az immunrendszer normális működését aláaknázó hajszolt, mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás. A betegség kialakulásában lényeges szerepet játszik az öröklődés, így amennyiben a családban előfordult pajzsmirigy probléma, javasolt a szűrővizsgálat elvégeztetése. 

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Pajzsmirigy és a szembetegségek kapcsolata

2016. május 30. 15:48 - Prima Medica1

Ritkán gondolnak a pajzsmirigyre

A szem és a pajzsmirigy betegségei közötti kapcsolatról az orvostudomány már régóta tud. Az így kialakuló szembetegségek egy része nem csupán kellemetlen, de a látás elvesztéséhez is vezethet. Ennek ellenére a gyakorlatban erre ritkán gondolnak, amikor a beteg látásával kapcsolatos panaszok miatt keresi fel orvosát. A szegény betegeknek pedig - végképpen kiszolgáltatván - nem is juthat eszükbe, hogy látási problémáinak oka valahol máshol keresendő.  Erről a problémáról nemzetközi és hazai kongresszusokon több előadást tartottam és közleményt publikáltam: ezért is ért az a megtiszteltetés, hogy az Európai Endokrin Társaság felkérésre referátumot tartsak a közel 4000 fős hallgatóság számára. A szomorú valóság azonban az, hogy ennek ellenére a betegek gyakran kálváriát járnak be, amíg a valós diagnózisra fény derült és az oki kezelést elkezdik. A teljesség igénye nélkül csupán néhány problémát kívánok megemlíteni és bemutatni. Ennek az oka az, hogy ezekre az esetekre teljes mértékben igaz, a korai felismerés, a mielőbbi kezelés, és a gondozás feltétlen szükséges.

A leggyakoribb tünet: a szemszárazság

Szemszárazság akkor alakul ki, ha a szükségesnél kevesebb mennyiségű könny termelődik. Előfordulhat az is, hogy romlik a könny összetétele és emiatt gyorsabban párolog el a szem felszínéről. Ritkább kiváltó okok a szemhéjak vagy a pislogás rendellenességei. A könnytermelés csökkenésének hátterében a könnytermelő mirigyek megbetegedése, vagy a szemhéj szélének gyulladása is állhat. A kiváltó - vagy a már fennálló tüneteket súlyosbító - okok között környezeti tényezők, például a száraz, meleg légkondicionált helyiség, a cigarettafüst és egyes gyógyszerek egyaránt szerepelhetnek. Hosszan tartó olvasás vagy a számítógép képernyője előtt végzett munka és a kontaktlencse viselése is gyakran váltják ki a szem szárazságát.

A jelenség tehát civilizációs ártalomnak is tekinthető, így sajnos kevesen gondolnak arra, hogy a panaszok nem csak a beteg életmódjából adódóan jelentkeznek. Jó példa erre egy fiatal hölgy betegem esete, akinél szemszúródással, könnyezéssel járó panaszok jelentkeztek. Szemének pirosságát figyelték meg főleg a bal oldalon. Az alkalmazott szemcsepptől a tünetek kezdetben megszűntek és ebbe mindenki, így értelemszerűen a beteg is belenyugodott. A panaszai azonban néhány hét múlva újra kezdődtek. Kezdetben allergiás folyamatot tételezetek fel, azonban allergia nem volt kimutatható. Ezután számos vizsgálat (fogászati, gégészeti, nőgyógyászati góckeresés) történt, negatív eredménnyel. Hosszas vizsgálódás után az egyik szemész kolléga küldte hozzám a beteget. Ekkor derült ki, hogy családjában már több autoimmun betegség (ízületi-, pajzsmirigy-, cukorbetegség) fordult elő, ezért kérték immunológiai, ill. immuno-endokrin vizsgálatát. Kiderült, hogy valóban pajzsmirigy betegség állott a szemészeti panaszai hátterében, és annak kezelésével panaszai megszűntek.

Szemhéj-rendellenességek

Egy 58 éves férfi betegem egy ideje csak fél szemével érzékelte a körülötte lévő világot.  A jobb szemhéja „fityegett” és az utóbbi időben már nem tudta kinyitni. Több vizsgálaton (CT, MR stb.) jutott túl, de a betegségének oka  nem derült ki. Már műtét lehetőségét is fontolgatták, amikor a beteg felkeresett. Kiderült, hogy autoimmun pajzsmirigygyulladása van, amelyhez ún. „ocularis myasthenia”, azaz szemizom gyengeség is társult. A kezelés elkezdése után néhány nappal már javulás volt észlelhető , 6 hét múlva pedig panaszmentessé vált.

szembetegsgek.jpg

Megnagyobbodott szem és kettős látás

Ifjú hölgy betegem jobb szeme már hetekkel korábban könnyezett, viszketett, majd láthatóan megnagyobbodott, „kidülledt”. Mivel a betegség mind a könnymirigyeket, mind a külső szemizmokat is érintette, kezdetben homályos látás, majd kettős látás alakult ki, amely miatt munkáját nem tudta folytatni.  Kiderült, hogy pajzsmirigy túlműködéshez, Basedow kórhoz társult szembetegsége van (ún. endokrin oftalmopatia), amely autoimmun eredetű szembetegség és azért alakul ki, mert az antitestek nem csak a pajzsmirigy működését stimulálták, hanem külső szemizmaihoz is kötődve gyulladást  váltottak ki.  Ebben az esetben viszonylag korán érkezett a beteg és a megfelelő gyógykezeléssel a pajzsmirigy túlműködése megszűnt, és szelén kezelés után a szemtünetei is teljesen gyógyultak.

Vörös, gyulladt szemek

Idősebb hölgy betegem jobb szeme „vérben”, gyulladásban, látása alig volt. A bal oldali szemével is nehezen látott. Kiderült, hogy már 3 éve jelentkeztek szempanaszai, de pajzsmirigy eredetre kezdetben nem gondoltak, később pedig, amikor a túlműködés igazolódott, akkor izotóp kezelést végeztek, amelyet a Basedow kóros szemtünetek esetén célszerű kerülni, a dohányzást pedig teljesen el kell hagyni! Az első találkozásunkat követően hosszas diagnosztikus folyamat és gyógyszeres kezelés kezdődött, amelynek hatására állapota sokat javult.

A kapcsolat oka

A pajzsmirigy és a szembetegségek közötti kapcsolat kérdése már régóta foglalkoztatta a kutatókat.  Hosszas és nem egyszerű vizsgálatokkal sikerült kimutatnunk, hogy a pajzsmirigy felületén és a külső szemizmokon, ill. a könnymirigyeken teljesen azonos fehérjék („receptorok”) vannak. Ez a kísérleti eredményünk választ ad arra a fontos kérdésre, hogy a Basedow kóros betegeknek miért alakul(hat) ki súlyos szembetegsége, oftalmopatiája.   

Ne hanyagoljuk el a panaszokat!

Elhúzódó szempanaszok esetén a legfontosabb, hogy ne elégedjünk meg a részleges megoldást nyújtó tüneti kezeléssel, különösen, ha a családban előfordult már autoimmun betegség.  Az ismertetett esetekből is látható, hogy a panaszok sikerrel orosolhatóak. Több kezelési mód áll rendelkezésünkre, de gyakran ezek kombinálásával érünk el jó eredményt.  Ehhez azonban lényeges a korai felismerés és az idejében megkezdett terápia, melynek segítségével a beteg életminősége helyreállítható.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Pajzsmirigy túlműködés is állhat a bipoláris depresszió mögött

2016. május 27. 15:39 - Prima Medica1

A pajzsmirigy bár egy parányi szerv, ennek ellenére szinte az egész szervezet működésére hatással van. Túlműködése – akárcsak alulműködése- számtalan problémát okozhat, azonban a legújabb tanulmányok szerint a bipoláris depresszióval és a szorongással is összefüggésbe hozható. Az összefüggésről Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.

Bár a pajzsmirigy túlműködés hasonló lelki panaszokkal jár, mint a mániás depresszió, ugyanakkor csak kevés tanulmány született arról, hogy a betegség valóban megnöveli a mentális zavar kialakulását. Az azonban biztos, hogy ha szabályozzák a hormon termelődését, akkor vannak esetek, amikor az csillapíthatja a kedélyeket is, így megfelelő kezeléssel előfordulhat, hogy lényegesen lehet javítani a közérzeten.

Li-Yu Hu, a tajvani Yuli Veterans Hospital munkatársa a közelmúltban 4200 embert vizsgált, melynek felénél pajzsmirigy túlműködést diagnosztizáltak. A nemzeti egészségbiztosítás nyilvántartása szerint ezen önkénteseknél sokkal nagyobb számban fordult elő bipoláris zavar, mint az egészséges csoportnál. Továbbá azt is megfigyelték, hogy még nagyobb volt a rizikó nők, asztmások, valamint alkohol problémákkal küzdők esetében, és összességében azt állítják, hogy a bipoláris zavar hátterében 75 százalékában pajzsmirigy probléma állhat, éppen ezért érdemes a lelki problémákkal küzdő betegeknek TSH szintjüket is ellenőrizni, mert meglehet, hogy szervi gond áll a hangulatingadozásuk hátterében.

pajzsmirigy_alulmukodes.jpg

„ A pajzsmirigy túlműködése valóban változatos tüneteket okoz. Figyelmeztető jel lehet a tartós hőemelkedés, a szem kidülledése, szapora pulzus, normál étvágy melletti fogyás, illetve fokozott izzadás. Nőknél a ciklus során is zavarokat okozhat, ezért gyakran ez áll a meddőség, vetélés hátterében. Továbbá a hangulatra is hatással van, így a stressz kezelési problémák szorongás és a mániás depresszió hátterében is ez állhat.”- mondja Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Kezelése

Egy egyszerű vérvizsgálattal megállapítható a TSH szintje, ami alapján nagy bizonyossággal felállítható a diagnózis. Szükség esetén ultrahangos vizsgálat is indokolt lehet, melynek során az esetleges elváltozásokat, csomókat lehet kiszűrni. Ez azért is fontos, mert az anyai pajzsmirigy hormonok biztosítják a baba idegrendszeri fejlődését és normális szellemi érettségét.

Amennyiben bebizonyosodott a betegség ténye, az leggyakrabban gyógyszeres, vagy izotópos kezeléssel, valamint megfelelő életmóddal szinten tartható, szerencsére ritka, amikor műtétre van szükség. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az izotópos terápia második vonalbeli kezelés csak, mert utána egy évig nem vállalható terhesség.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Más kezelést igényelhetnek télen a pajzsmirigy betegek

2016. május 25. 15:31 - Prima Medica1

Ahogy hidegebbre fordul az idő, az sokaknál különböző egészségügyi problémákat von maga után. És itt sajnos nem csak az influenzára és a megfázásra kell gondolni, hanem az olyan betegségekre is, mint a pajzsmirigy túlműködés, ugyanis a téli hónapokban a benne szenvedők állapota romlik. Hogy pontosan miért, és hogy mit lehet ekkor tenni, arról Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.

A C.I Parhon Institute egy kutatásában bebizonyították, miszerint az időjárás hatással van a pajzsmirigy működésére. Egy tanulmányban 634 felnőtt pajzsmirigy-beteget vizsgáltak (olyanokat, akiknek alul-illetve túlműködött) a nyári, majd a téli időszakban.
Azok, akiknek pajzsmirigy alulműködésben szenvedtek, a TSH szintjük 9.37±5.53 μUI/ml volt nyáron, míg télen 18.68±2.31 μUI/ml. Túlműködés esetén a nyári érték 0.148±0.76 μUI/ml volt, míg a téli 0.23±0.021 μUI/ml, ami persze a betegség gyógyszeres kezelésében nem elhanyagolható.

pajzsmirigy_telen.jpg
Tehát hideg időben a szervezetnek több pajzsmirigy hormonra lehet szüksége, és azt eredményezheti, hogy a TSH szint megemelkedik, miközben az FT4 és FT3 pedig lecsökken. Éppen ezért ha úgy érzi, a túlműködéssel járó tünetek (erős, gyors, szívdobogás, remegés, idegesség) súlyosbodnak, akkor érdemes felkeresnie egy szakembert, mert meglehet, más dózisú gyógyszert kell szednie. Amennyiben továbbra sem javulnak, vagy múlnak el a tünetek, érdemes lenne újabb vizsgálatokkal meghatározni, mi lehet az ön optimális TSH szintje. És ne feledje, az ideális érték, ha csekély mértékben is, de orvosonként/rendelőnként változhat, ezért meglehet, hogy alaposabb kivizsgálást igényelhet, ha nem javul a közérzete.

„A pajzsmirigy túlműködés eredménye, hogy a beteg anyagcseréje felpörög, így olyan tüneteket produkálhat, mint pl. szapora szívverés, remegés, izzadás, sorozatos vetélés, vagy normál étvágy melletti fogyás. A probléma általában egy egyszerű vérvizsgálattal diagnosztizálható, azonban a labor értelmezése orvosi feladat, ugyanis a TSH normál értéke akár napszaktól függően is változhat. Amennyiben indokolt, ultrahangos vizsgálatra is szükség lehet.”- mondja Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

A szakértő hozzáteszi, hogy télen a testben több változás is végbemegy. Egyrészt a szervezet általános anyagcseréje lelassul (amit a pajzsmirigy szabályoz), másrészt a hideg miatt fokozott a szervezet energia- és így pajzsmirigy hormon szükséglete. Ezért a hűvösebb hónapokban az alulműködő betegeknél emelkedhet a TSH szint, így az addig szedett gyógyszeradag módosítására lehet szükség. Érdemes tehát évszakváltáskor kontrolláltatni a hormonokat, ugyanis a túlmüködés is fellángolhat olyankor.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Január a pajzsmirigybetegek hónapja: 300 milliónál is több érintett világszerte

2016. május 23. 15:23 - Prima Medica1

Szerteágazó tünetek, téves diagnózis?

Joggal tehetnék fel a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy ezek a betegségek eddig rejtve maradtak?  Ez ugyanis annál is inkább meglepő, mert a pajzsmirigy hormonjai a szervezet működéséhez feltétlenül szükségesek.  Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa szerint a jelenség fő oka, hogy a pajzsmirigybetegek különböző tünetekkel, panaszokkal mennek orvosukhoz, valamilyen diagnózis születik, de a pajzsmirigybetegség rejtve marad. A betegek kallódnak specialisták között, de az alapbetegségükre nem derül fény.  Az ún. „hipochonder” betegek nem kis százalékában pajzsmirigybetegség húzódik meg a háttérben – mondja a professzor. A következőkben több olyan rendellenességet, tünetet is felsorolunk, amelyek könnyen összetéveszthetők egyéb betegségekkel, de eredetük gyakran mégis pajzsmirigy problémára vezethető vissza.

A csökkent pajzsmirigy-működés -hipotireózis- a leggyakoribb kórkép

A betegek gyakran kimerültek (látszólag ok nélkül), arról panaszkodnak, hogy „ellustultak”.
Gyakoriak a  nem  vagy nehezen magyarázható  fertőző  betegségek: pl. makacs és antibiotikus kezelés ellenére is ismétlődő hörghurut, arc melléküreg gyulladása, gombás fertőzések (bőr-, száj-,  hüvely gyulladások). A szerzett csökkent immunvédekezés jellegzetes tünetei ezek, amelyek hátterében a pajzsmirigy hormonjainak abszolút vagy relatív hiánya áll.
Alvási rendellenességek, a napi jellegzetes alvási ciklus felborulása, munka közbeni elalvás, a nehezen befolyásolható horkolás. Gyakran a betegek alvási rendellenességeik miatt alvási szakambulanciákon járnak és a kiváltó ok nem derül ki.
Gyakori panasz, hogy a betegek testsúlya jelentős mértékben megnő, pedig nem esznek többet a korábbiaknál! Állandóan hízással, diétákkal küzdenek, eredménytelenül. Feltűnő, hogy a fokozott mozgás ellenére sem tudnak fogyni.
Nehezen vagy alig befolyásolható ínyvérzések, krónikus gyulladások alakulnak ki és a hagyományos kezelésre nem gyógyulnak.
A szemészeti panaszaik: kettős látás, szemszáradás, szemkönnyezés, hátterében szemészeti okot nem tudnak kideríteni.
Nagyon gyakoriak a bőrpanaszok. A bőr feltűnően száraz, „minden ok nélkül” viszket. A hajhullás (foltos vagy diffúz) egyaránt gyakori és a betegek már az összes rendelkezésre álló módszert, sampont eredmény nélkül kipróbáltak. A vizsgálatok (góckeresés) egész során túljutottak, potenciális rossz fogaikat kezelték, fogtöméseiket kicserélték, de az alapvető probléma megmaradt.
Sok egyénnek fő panasza a visszatérő és nehezen befolyásolható fej-izom- és fejfájás, amelyek ismétel ideggyógyászati, akupunktúrás kezelés ellenére is megmaradtak.
A betegek egy nem kis hányada szenved székrekedésben, vastagbélgyulladásban, ún. irritábilis bél betegségben (IBD), has puffadásban, ún. reflux- és aranyér- betegségben, amelyek miatt több alkalommal kellett béltükrözésben részesülniük.
A betegek pánikzavar, ill. bipoláris betegség (mániás-depressziós tünetek) miatt litium kezelésben részesültek és ezt követően alakult ki a betegség.
Jellemző lehet a szülés utáni depresszió, jelentős hízás, amelyet a szülések után 15-20%-ban kialakuló pajzsmirigygyulladás vált ki.
Az ismeretlen eredetű menstruációs zavarok, vérzések, meddőség és vetélésék gyakori oka a csökkent pajzsmirigyműködés vagy a normálisnak tartott működés ellenére fennálló autoimmun gyulladás. A PCOS betegség, az elhízás, fokozott szőrnövekedés mellett gyakoriak a pajzsmirigy működésének zavarai.

pajzsmirigy_vizsg.jpg
Ismeretlen eredetű okból fennálló és gyógyszerekkel nem vagy nehezen befolyásolható koleszterin szint mögött a pajzsmirigy hormonjainak, tiroxinnak (T4-nek), ill. trijódtironinnak (T3) csökkent szintje állhat.
Szívritmuszavar (lassú pulzusszám), magas vérnyomás egyik oka az alacsony T4 és T3 szint. A betegeim nem kis hányadában gyakori kardiológiai ellenőrzés, katéterezés, valamilyen gyógyszeres kezelés történt, pedig az ok nem a szívben keresendő.  Az ellenkezője is előfordul, amikor a ritmuszavar (fibrilláció) hátterében a pajzsmirigy göb(ök) általi túlműködés áll. Ezekben az esetekben nem kardiológiai kezelés ajánlott.
A betegek nem kis hányadában találkozom azzal, hogy valamilyen autoimmun betegséggel (szájszáradás okozó) Sjögren szindrómával, szklerózis multiplexel, pszoriázissal már kezelik, de a pajzsmirigy gyulladása homályban maradt.

Idejében felismerni!

Különösen azokban a családokban kell nagy figyelmet fordítani a tünetek felismerésére, ahol előfordult pajzsmirigybetegség, a betegek többségénél megfigyelhető ugyanis a családi halmozódás – hívja fel a figyelmet a Budai Endokrinközpont orvosa. A betegség diagnózisát segíti az információ átadása, erre az internet világában egyre több lehetőség adott. Az itt végzett munka eredményét látom abban, hogy a sokszor szörnyű kálváriát bejárt betegek az interneten talált tüneteik alapján kezdik el a kutakodást a jó irányba, és egyre gyakrabban kerül sor betegségük korai felismerésére. Lényeges még a havonkénti önvizsgálat, amit egy tükör elé állva, pár perc alatt elvégezhetünk. A nyakat egyenesen tartva igyunk egy korty vizet, eközben figyeljük meg a nyak méretének változását. Az ádámcsutka alatti részen, a kulcscsont feletti területen tapasztalt megnagyobbodás, daganat rendellenességet jelezhet, amivel érdemes orvoshoz fordulnunk!

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Trombózishoz vezethet pajzsmirigy túlműködés

2016. május 20. 14:56 - Prima Medica1

A mélyvénás trombózisnak számos oka lehet, ennek ellenére kevesen gondolnak arra, hogy pajzsmirigy túlműködés is állhat a probléma hátterében. Hogy milyen tünetek esetén érdemes a betegségre gyanakodni, arról dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.
Bár pajzsmirigy túlműködést általában nem tartják számon a trombózis rizikófaktorai közt, egy New Zealand-i tanulmányban a kettő közt mégis némi összefüggést feltételeznek.

A két betegség közti kapcsolatot már többször vizsgálták, és azt találták, hogy a pajzsmirigy túlműködés 10-szer nagyobb kockázatot jelent trombózis terén, így érdemes lenne nekik nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre. Dr. J. Debeij, a holland Leiden University Medical Center munkatársa arra is rávilágított, hogy a diagnózis utáni első évben a legmagasabb a mélyvénás trombózis esélye.

pajzsmirigy_hiper.jpg

Pajzsmirigy túlműködés tünetei

„A pajzsmirigy zavarai az egész szervezet működésére hatással vannak, így igen változatos tüneteket produkál az, aki alul, vagy túlműködésben szenved. Utóbbi esetre jellemző, hogy a beteg testsúlya csökken, annak ellenére, hogy ugyanúgy étkezik, mint máskor, ami főleg a felgyorsult anyagcserének köszönhető. További gyanúra ad okot, ha az illető heves szívdobogásról, magas vérnyomásról, remegésről, izzadásról, illetve szűnni nem akaró hőemelkedésről számol be. A pajzsmirigy túlműködés viszont nem csak fizikai, de lelki tünetekben is megmutatkozhat, ugyanis a benne szenvedő gyakran ingerlékeny, depressziós, vagy feszült.”- mondja dr. Koppány Viktória, a Trombózisközpont endokrinológusa.
Természetesen a diagnózist csakis orvosi szakvélemény alapján állítható fel, előzetes vérvétel, illetve ultrahangos vizsgálat után.

Gyógyszeres kezelés és életmódbeli változások

Amennyiben bebizonyosodott a pajzsmirigy túlműködés ténye, úgy a kezelőorvos javallatára gyógyszeres kezeléssel és megfelelő életmóddal könnyen kordában tarthatja állapotát, így csökkentheti a trombózis és többi, lehetséges szövődmény kialakulásának esélyét. Nagy ritkán, de előfordulhat, hogy műtétre van szükség.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!

Pajzsmirigyműködés és menstruációs zavar

2016. május 18. 14:21 - Prima Medica1

A napjainkban népbetegségnek számító pajzsmirigy problémák szerteágazó tünetek formájában jelentkezhetnek. A menstruációs zavarok is a betegség jelei lehetnek, ezért fontos, hogy vegyük komolyan a szokatlan tüneteket. Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa, hölgyeknek szóló írásában erre hívja fel a figyelmet.

Pajzsmirigy alulműködés és menstruációs zavarok

A női ciklus különböző tényezők hatására átmenetileg felborulhat. Stresszesebb időszakokban, betegség, gyógyszerek szedése következtében, de olykor még az időjárási változások hatására is jelentkezhet a korábbitól eltérő erősségű, fájdalmas, vagy hosszabb ideig tartó vérzés. Probléma, ha a felsorolt panaszok ismétlődnek, huzamosabb időn át jelentkeznek. Menstruációs zavarról valójában az alábbi tünetek kapcsán beszélünk:

- az erős vérzés 24 óránál hosszabb,
- szabályos ugyan, de 7 napnál hosszabb,
- a periódusok rövidebbek 21 napnál,
- 3 hónapnál hosszabb ideig kimaradnak,
- ismételten és szokatlanul fájdalmasak és görcsös jellegűek.

A szabálytalan periódusokban, a vérzés elmaradása és a fokozott vérzés esetén feltétlen gondolni kell a pajzsmirigy autoimmun gyulladásos betegségeire és működési zavaraira. Leggyakrabban a pajzsmirigy csökkent működése, az autoimmun thyreoiditis esetén fordul elő „nem magyarázható” vérzészavar. Ilyenkor gyakori a viszonylag csökkent étvágy melletti hízás, fáradékonyság, feledékenység, hajhullás, depresszió hajlam. További gond az, hogy a pajzsmirigy autoimmun betegsége lényegesen gyakoribb nőkben, másrészt az aránya a 20. életévtől kezdve egyre gyorsabban növekedik. Ez többször oka a csökkent működésnek és a meddőség egyre nagyobb hányadának.

pajzsmirigy_1.jpg

Mi a perimenopauza?

A perimenopauza, vagy egy olyan hormonális állapot, amely évekkel megelőzi az utolsó menstruációt. A menopauza a menstruáció periódusok végét jelenti, amikor már 1 éve nincs havi vérzés. Ez az időszak az amerikai nőkben átlagosan az 51. év. Ezért a perimenopauzát úgy szokták definiálni, mint azt az időszakot, amely a menopauzához vezet és átlagosan 10 évvel megelőzi annak bekövetkezését. Ez a harmincas évek végétől, a negyvenes évek elejétől szokott kezdődni.

A perimenopauza jelei

A menstruációs periódusok szabálytalanokká válnak: fokozott vérzés lép fel, „fantom periódusok” jelentkeznek, amelyeket az jellemez, hogy a tünetek hasonlítanak a menzesz előttiekhez, de vérzés nem következik be.
- csökken a fogamzásképesség, fokozatosan meddőség alakul ki,
- az emlők mérete és konzisztenciája változik,
- a hüvely nyáktermelése változik, érzékenyebbé válik,
- gyakoribb a vizelési inger, a fertőzésre hajlam,
- alvászavar lép fel, nehezebb elaludnia, gyakrabban ébred fel,
- a testsúly növekszik: ráadásul a hason, a combokon, csökken az izomtömeg,
- hangulati ingadozás következik be: hőhullám, éjszakai izzadás, ingerlékenység, a stressz tűrő képesség csökken, szorongás, mérsékeltebb munkaképesség,
- csökken a libidó,
- hajhullás lép fel főleg a fejtetőn, de a test más részén is, ugyanakkor a „nem kíván helyeken” az arcon, a hason pedig fokozódik,
- a bőr és a kötőszövetek szárazzá válnak, elvékonyodnak, viszketnek,
- görcsök jelentkeznek a lábban, a vállban,
- szívpanaszok gyors és néha szabálytalan szívdobogásban jutnak kifejezésre.

Pajzsmirigy betegségem van-e vagy perimenopauzám?

A kérdés gyakran felvetődik a hozzám forduló betegek esetében, ezért fontosnak érzem a kettő közötti hasonlóságok és különbségek tisztázását. Több tünet nemcsak a perimenopauzában, hanem a pajzsmirigybetegségben is jelentkezik. A pajzsmirigybetegségben ugyanis gyakoriak az alábbi tünetek: menstruációs zavarok (a csökkent és fokozott működés esetén egyaránt), feltűnő az elhízás, fokozott ingerlékenység, szívdobogásérzés, alvatlanság éppen úgy lehetséges, mint az aluszékonyság, depresszió, hajhullás gyakori, a bőr szárazsága és fokozott izzadás egyaránt lehetséges.

Amennyiben a perimenopauza tüneteit észleli magán, akkor a pajzsmirigy rendellenesség kizárásához célszerű az alapvető fizikális vizsgálatokon túlmenően tisztázni:
- pajzsmirigy működését, a TSH-n kívül a perifériás hormonok (T3-T4  is!) szintjét,
- az esetleges autoimmun betegség fennállását,
- az elhízás fokát (ha van), vércukor és az inzulin szintjét.
- a menstruációs ciklus jellegét, az ösztrogén és progeszteron mellett az FSH és az AMH értékét.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása